Három huligán megtámadott egy védtelen lányt, megpróbálták kirabolni, és meg voltak győződve arról, hogy csak egy rémült és tehetetlen préda áll előttük: de el sem tudták képzelni, mi fog történni egy perccel később 😱😨
Védtelen támadás? Tényleg ezt gondolták.
A parkban csendes és meleg reggel volt. Veronika befejezte a futását, megállt egy mellékösvényen, és megpróbált levegőt venni. Az edzés kemény volt, de élvezetes. Haja magas lófarokban volt, vékony aranylánc a nyakában, sportóra a csuklóján. Imádta azokat a ritka szabadnapokat, amikor egyedül lehet.
Az ösvény szinte üres volt. Az éjszakai eső utáni párás levegő levelek és frissesség illatát árasztotta. Veronika éppen a kijárat felé indult volna, amikor hirtelen mögötte motorok dübörögtek fel.
Három motorkerékpár pördült ki a kanyarból, és állt meg közvetlenül előtte. Három izmos férfi ugrott le róluk. Olcsó melegítők, tetoválások a karjukon és a nyakukon, huncut mosolyok.
A vezető előrelépett, és tetőtől talpig végigmérte.
„Nos, szépségem, egyedül sétálsz itt?” – kérdezte vigyorogva.
„Biztos drága a telefonod. Add ide, mielőtt összetöröd.”
Veronika hallgatott. Arca komoly volt, de feszültség látszott a szemében.
A második fiú megkerülte.
„Nézd, milyen divatos. Szép óra. Csillogó a nyakláncod. Van mit venni.”
„Ne remegj, majd rendesen megcsináljuk” – tette hozzá a harmadik halkan nevetve.
Túl közel álltak hozzá, és elállták a visszaútját.
„Megérted, hogy itt senki sem fog segíteni, ugye?” – mondta a vezető. „Csak adj fel mindent, és menj tovább.”
„És különben?” – kérdezte Veronika nyugodtan, igyekezve remegő hangon.
A férfiak egymásra néztek.
„Különben kínos lesz” – válaszolta az egyikük. „Nem szeretjük, ha valaki vitatkozik velünk.”
Nevettek, beszélgettek, a telefonjáról, a tornacipőjéről, a nyakláncáról beszélgettek. Az egyikük még a vállára is nyújtotta a kezét, mintha tesztelné a félelmét.
Csak egy magányos, védtelen nőt láttak az edzés után.
De nem tudták, mi fog történni egy perccel később. 😱😨
A vezető ismét előrelépett, és felé hajolt.
“Szóval, önként adod nekünk, vagy magyarázkodnunk kell?”
Veronika figyelmesen nézett rá. Semmi kiabálás, semmi pánik. Csak feszültség a szemében és hideg koncentráció.
“Tényleg jó ötletnek tartod ezt?” – kérdezte halkan.
A férfiak egymásra néztek, és nevettek.
“Hallod ezt? Megpróbál megijeszteni minket.” – Lány, tudod egyáltalán, kivel beszélsz?
– Senki sincs itt. Csak te és én.
Veronika hirtelen elmosolyodott.
– Pontosan. Csak te meg én.
Az egyikük megdermedt.
— Miért mosolyogsz?
— Mert fogalmad sincs, mibe keveredtél – felelte a nő.
A vezető ingerülten előrelépett.
— Ne színlelj. A telefon és a lánc. Most.
Ebben a pillanatban, az ösvény kanyarulatából, a fák árnyékából két nagydarab férfi bukkant elő lassan. Ők voltak a testőrei. Magasak, feketébe öltözöttek, hideg arccal. Nyugodtan, sietség nélkül mozogtak, de erő volt a lépteikben.
A huligánoknak fogalmuk sem volt, hogy éppen az egyik leggazdagabb ember lányát próbálták meg kirabolni.
A férfiak megfordultak.
— És kik ők?
Az egyik testőr közelebb jött, és röviden megszólalt:
— Baj van?
Veronika meg sem fordult.
„Már nem” – válaszolta nyugodtan.
A mosoly eltűnt a férfiak arcáról.