– Roma, ikreink lesznek! – kiáltotta Tanya boldogan és izgatottan a telefonba. – Aprók, csak 2,5 kg-osak, de tökéletesen egészségesek, el tudod hinni? Minden rendben van!
– Az ultrahang többszöröseket mutatott… – motyogta Roman, mintha nem is lepődött volna meg. – Fiúk?
– Igen, fiúk! Annyira aranyosak! – Tanya nem tudta visszatartani az örömkönnyeit. Végül a karjaiba vette a gyermekeit.
– Roman, gyere ide, és nézd meg a kisfiúkat – könyörgött halkan.
– Lássuk csak… – motyogta, és letette a telefont. Miután kiengedték a kórházból, Tanya a szüleihez költözött. Kirill és Jefim nyugtalanok voltak, és figyelmet követeltek. Az anyósa segített, de a férje… távol maradt. Egy nap Tanya meghallotta, hogy Roman az anyjával beszélget.
– Nem érdekel, mi lesz velük – mondta közömbösen. – Tanya gyerekeket akart, ezért ki kellett találnia, hogyan csinálja.
Összepakolta a holmiját.
– Maradj – mondta hirtelen Roman. – Megyek.
Elment a szeretett Lidához. De hamarosan rájött, hogy tévedett.
Lida nem törődött vele, eltékozolta a pénzét, és többet követelt. Egyre gyakrabban gondolt Tanyára.
Hosszú idő után visszatért a szülei házába. Amikor újra meglátta Tanyát – megváltozottnak, magabiztosabbnak, szebbnek –, valami megmozdult benne.
– Megváltoztál – suttogta.
– Köszönöm – válaszolta a lány, egyenesen a szemébe nézve.
Roman gyakrabban jött. Most már minden héten a gyerekekkel töltött időt. Lida ingerült volt, de őt nem érdekelte.
– Talán el kellene válnunk? – javasolta egyszer Tanya.
– Ne siessük el a dolgokat… – válaszolta váratlanul.
Aznap este nem tért vissza Lidához.
Röviddel később összepakolta a holmiját, és hazament. „Tudtam, hogy visszajössz” – suttogta Tanya, hozzábújva. „Soha nem megyek el” – mondta.
Tanya megfogta a kezét, és tudta, hogy a szerelem győzedelmeskedett.