A szeméttelepen pillantottam meg ezt a régi karosszéket, és természetesen nem mehettem el mellette. Bár kopottasnak és elfeledettnek tűnt, a formájában még mindig ott volt az elegancia, a hajdani szépség árnyéka.
Nem tétováztam sokáig – hazavittem, mielőtt bárki elfoghatta volna. Először is leszedtem a régi kárpitot, szétszedtem a széket, felmérve az állapotát.
A váz erős volt, de a szövet már régen elvesztette a külsejét, a töltelék pedig szétmorzsolódott.
Teljesen ki kellett cserélnem a széket, de megérte! A korábbi virágmintás helyett az az ötletem támadt, hogy mélyzöld színű legyen – nemes, friss, erdei hűvösséget idéző.
Volt otthon egy hasonló színű zsámolyom, így tökéletesen kiegészítették volna egymást.
Találtam egy sűrű, bársonyos, kellemes tapintású anyagot, amely kiemelte a szék eleganciáját.
Úgy döntöttem, hogy a faszerkezetet érintetlenül hagyom, csupán enyhén csiszolva és védőlakkal lakkozva újrafényeztem, hogy megőrizzem a fa természetes színét.
Most már nem úgy nézett ki a szék, mint egy kidobott ócskavas, hanem mint egy vintage lelet, mintha egy drága antikváriumból származna.
Találtam egy régi karosszéket egy szeméttelepen, és hazahúztam: az eredmény minden várakozásomat felülmúlta.
