Egy nap felfedeztem egy régi széket, amely a padlás egyik sarkában hevert. Az idő érezhető nyomot hagyott rajta: a rusztikus diófa árnyalata megfakult, a rétegelt lemez részek pedig szinte teljesen tönkrementek.
Megfordult a fejemben a gondolat, hogy egyszerűen megszabadulok tőle. De a lányom, amikor meglátta a széket, még a szemetes közelébe sem engedett. „Csak nyugodtan!” – mondta, miközben elgondolkodó arckifejezéssel nézte.
„Adj egy esélyt!” – folytatta. Ez egy kicsit meglepett engem. A lányomnak mindig is szenvedélye volt a kreativitás, de a szék felújítására vonatkozó ötlete túlságosan ambiciózusnak tűnt számomra.
„Valami olyan gyönyörűséget fogok belőle csinálni, amire senki sem számított” – jelentette ki magabiztosan.
És így kezdődött a restaurálás. A szék, amely valaha barna és unalmas volt, visszanyerte a reményt. A lánya szinte érintetlenül hagyta a fő faszerkezetet, megőrizve a fa természetes szemcsézettségét és melegségét.
A leromlott állapotú rétegelt lemez részek azonban új életet kaptak – lágy zöld színűre festette őket, hogy kontrasztot teremtsen és kiemelje a fa szépségét.
Amikor a szék elkészült, nem csupán egy bútordarab, hanem a szoba dísze lett – tiszta vonalakkal és hangulatos eleganciával. Ez a régi darab egy második életre talált, amely minden nap inspirál minket.
Ki akartam dobni ezt a széket, de a lányom úgy döntött, hogy második életet ad neki: értékelje a munkáját
